Tisztelt Horgásztársak, Kedves Vendégeink továbbra is nyitva tartunk !


Magyarország kormánya által 2020.március 28-án éjféltől életbe lépő, a kijárást korlátozó kormányrendelet 5.§ értelmében a szabadidős sporttevékenység lakhelyelhagyás mellett megengedett !  


5.§

"Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen,

valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy

ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter

távolságot kell tartani." 


Ezúton is kérünk benneteket, hogy az alábbi belső intézkedések szigorú betartásával és az alapvető higiéniai szabályokat figyelembe véve, és vigyázva egymásra nyugodtan gyertek horgászni


A horgászat alapvetően magányos, szabadtéri tevékenység, ezért az Alaszka Horgásztó a meghozott jogszabályi intézkedéseket szem előtt tartva Nem tartja indokoltnak, a horgásztó bezárását. Folyamatosan nyomon követjük a szakhatóságok, és a felügyeleti szerveink ajánlásait, és ezzel kapcsolatban meghozzuk az azonnali szükséges intézkedéseket.  Az elmúlt évek változtatásainak köszönhetően közel 17 horgászhellyel csökkentettük a horgászhelyek számát, így a kialakult helyzetben az egyes horgászhelyek egymáshoz való távolsága, nem jelent egészségügyi kockázatot  jelen helyzetben.

A COVID-19 (új koronavírus) miatt fokozatosan erősödő szigorítások és szabályozások, melyek az emberi egészséget és életet hivatottak védeni, az Alaszka Horgásztavat az alábbi szabályozások és korlátozások bevezetésére késztetik és azokat a helyzet változásával szigorítani fogja. Horgásztársaink és halőreink, rajtuk keresztül pedig hozzátartozóik védelmének érdekében a horgásztavunkon  2020.03.28-tól az alábbi intézkedéseket vezetjük be:


·  Napijegy kiadás és egyéb ügyintézés csak és kizárólag a halőrház szabadtéri előterében lehetséges, megfelelő távolság betartása mellett. A halőrházban a halőrökön kívül másnak tartózkodni TILOS!

·  A horgásztavon és közelében bármilyen jellegű csoportos rendezvény vagy tevékenység megtartása TILOS!

·  Csak horgászokat fogadunk, ők tartózkodhatnak a területen, kísérők, látogatók, érdeklődők nem áll módunkban beengedni. (lehetőleg egyedül horgásszatok, vagy családtagokkal, akikkel egyébként is egy háztartásban lennétek.)

·  A jelenlegi helyzetben semmilyen eszköz nem kölcsönözhető nálunk.

·  A közösségi mosdóba való belépés előtt, és a kilépést követően, a bejáratnál található kézfertőtlenítés KÖTELEZŐ !


A MOHOSZ alábbi rendelkezései minden horgászra egyetemlegesen kötelező érvényűek !

·  44. A MOHOSZ OHSZK felhívja a horgászokat és a horgászszervezeteket, hogy kövessék nyomon a hiteles kormányzati tájékoztatást nyújtó www.koronavirus.gov.hu oldalt, illetve külön is tájékoztassák a fokozottan veszélyben lévő az idős horgásztársakat a fertőzés veszélyének csökkentési lehetőségeiről, mely tárgyban a MOHOSZ weblapján külön kormányzati tájékoztató is megjelentetésre került.

·  45. A MOHOSZ OHSZK felhívja a horgászokat, hogy ha horgászat mellett döntenek, akkor
a) tömegközlekedést ne használjanak,
b) barátok, kisebb társaságok ne induljanak együtt (egy autóban) horgászni,
c) a vízparton a horgászhelyek tekintetében a családtagnak nem minősülők az 5 méteres távolságot tartsák egymástól,
d) kerüljék a társas érintkezés megszokott formáit.

·  46. A MOHOSZ OHSZK ajánlása, hogy a 65. év feletti horgásztársak a veszélyhelyzet fennállása alatt a horgászati tevékenységet szüneteltessék.

·  47. A MOHOSZ OHSZK felhívja a horgászok figyelmét, hogy a halőr
a) a házi karantén megszegőit a rendőrhatóság felé feljelenteni köteles,
b) nyilvánvalóan beteg (jellemző tüneteket tartósan mutató) horgász esetén a horgászatot megtilthatja,
c) a 45. pont c)-d) alpont szerinti esetekben a horgászatot – sikertelen felszólítás után – megszüntetheti.

·  a horgásztó partján horgászat közben a MOHOSZ rendeletben meghatározott 5 méteres távolság megtartása ajánlott, a 2 méteres távolság megtartása viszont KÖTELEZŐ!

·  a rendelkezés betartásának, illetve nem betartásának igazolhatósága miatt a halőrök a telepített kamerarendszer mellett fényképfelvételek készítésére jogosultak!


A HORGÁSZAT KIZÁRÓLAG A FENTI RENDELKEZÉSEK MEGISMERÉSE ÉS ELFOGADÁSA UTÁN KEZDHETŐ MEG ÉS MEGSZEGÉSÜK FEGYELMI ELJÁRÁST VON MAGA UTÁN!